A magyar filmhistória gyökereihez "ásva" Lajta Andort idézném: "új szakma, új foglalkozási ág született a XIX. század utolsó évtizedének végén... Több évtizedes álom valósult meg a kinematográfia feltalálásával. Itt nem voltak tapasztalatok, hanem az ember önerejéből, eszével, tehetségével, tudásával épített fel új művészetet és iparágat...(amely) a mai nemzedék számára a kultúrvilág egyik legérdekesebb, legfontosabb és legjelentősebb...(tényezőjévé vált)."

Magyarországon a film térhódítása alulról indult meg, tradícióktól nem kötött, gátlástalan - elsősorban és legnagyobb hatással: amerikai - üzletemberek kezdeményezésére, akik a legkisebb önköltséggel, vurstliszerű díszletfalportál mögötti sátorban lócákon ülő - vagy egyszerűen álldogáló, ki-bejáró - krajcáros publikum számára produkálták az azokat mindig legjobban érdeklő képeket. Kezdetben a kinematográfiát vetítő helyet "kini"-nek becézte a magyar közönség, mindaddig, míg 1907 júniusában a Vígszínház be nem mutatta Heltai Jenő Bernát című színdarabját, amelyben elhangzott a Dal a moziról-kuplé. Ennek köszönhetően a köznyelv átvette, s megszerette a vetítőhely e speciálisan egyedi kifejezését.

Tekintve, hogy egyfajta multikulturális funkciót láttak el egykor, a kávéházak döntően befolyásolták a magyar mozgókép ügyét: nem kevés állandó mozivá is alakult a későbbiekben. Egy példa: 1899-ben a Kohn kávéházban mutattak be mozgóképeket. Ungerleider Mór látta az előadást és utána a Velence kávéház számára azonmód szerződtette is a tulajdonost, Engel Miksát, no és csodatevő masináját. E helyütt hivatalosan 1899. december 9-től állandósultak a vetítések. De az ország más tájain is hódító útjára indult a MOZI...

1912 és 1919 között már 32 filmvállalat működött az országban. Közülük is kiemelkedett a Corvin filmstúdió, a Star filmgyár, a Phönix, az Astra-stúdió és az Uher. A korszak jelentős magyar származású rendezői közül többen - elsősorban a történelmi viszályok, a közép-európai krízisek elől menekülve - a tengerentúlon futnak be szép ívű pályát. Kertész Mihály, mint némafilmes, csupán 1919-ig tevékenykedik idehaza. A későbbiekben, Michael Curtiz néven Hollywood ünnepelt, Oscar-díjas (1943) sztárrendezője lesz. Hasonlóképpen alakul Sir Alexander Korda (Korda Sándor) sorsa is. A Corvin Filmgyár és az első magyar szaklapok, így a Pesti Mozi és a Mozihét) megalapítója később Bécsben, Berlinben és Hollywoodban egyaránt megállta helyét. Olyannyira, hogy a Londonban élő magyar emigráns az angol filmélet legjelentősebb vállalatának, a London Film Ltd.-nek a szülőatyja.

A sors, egyben kultúrtörténetünk különös fintora, hogy a korszakot szintén meghatározó, a magyar földhöz hű maradt filmeseket, Garas Mártont, Deésy Alfrédot, Fejős Pált és a kolozsvári Janovics Jenőt jóformán elfelejtette a publikum, ráadásul - halmazati büntetésül? - napjaink (film)lexikonjaiban is az alig-alig jegyzett, méltatlanul elfeledett filmesek táborát gyarapítják. Sorsuk, utóéletük hűen példázza a költőt, aki szerint, ki magyar földön nagy sorsra vágyik, rokkanva jut el az éjszakáig...

Filmgyártásunk történetében jelentős fordulópontnak számított a Tanácsköztársaság kikiáltása. Első ízben ekkor államosították - igaz, csak rövid időre - a magyar mozit. Aztán ismét elitcsere következett, így az 1920-as esztendő sem múlt el nyomtalanul. Október elsején gróf Teleki Pál miniszterelnök aláírásával megszületett a 8454/1920. M.E. sz. rendelet a moziengedélyek revíziójáról, illetve a 68.800/1920. sz. rendelet annak végrehajtásáról. A belügyminisztérium a 33.081/1922. sz. rendelete az 1920-as egységes szabályozás következtében a mozikat a művelődés előmozdítására szolgálónak ismeri el!

"Az 1930. év nagy eseménye a filmiparban az - írja a korszak jelentős orgánuma, Az Est Hármaskönyve - hogy az egyik leghatalmasabb amerikai filmvállalat, a Metro-Goldwyn-Mayer bérbevette a Radius-filmszínházat és megalapította a Radius-Metro-Filmpalotát. Budapest világhíres arról, hogy mozgószínházai kényelemben, eleganciában, berendezésben a világ metropolisainak színházaival felvehetik a versenyt, annál csodálatosabb, és az amerikai tőke erejének és az amerikai üzleti ötletességnek fényes bizonyítéka, hogy a Radius-Metro-Filmpalota még a budapesti mozik között is különleges helyet tudott biztosítani magának...A Radius-Metro-Filmpalota műsortervének mindig vannak olyan érdekességei, amelyeknek jelentősége túlnő egy mozi műsortervezetének keretein és művészi, irodalmi, sőt társadalmi eseménynek is tekinthető."

Az első magyar hangos játékfilm, A kék bálvány, 1931-ben Lázár Lajos rendezésében készült el. Azonban hangos közönségsikerben elsőként Székely István és stábja, a Hyppolit a lakájnak köszönhetően részesült. Ezt követően azután megindult egy, a háborúig tartó "futószalag-sikerszéria": "begurult" a Meseautó (1935), egymást követték a filmvásznon a Lovagias ügyek, és végül bekövetkezett a Halálos tavasz...

A világégés után...

...a gyártás megindítása számos akadályba ütközött. Nem akadt vállalkozó, mert a magyar filmgyártás nem látszott rentábilisnak. Gyártási költségeit az összezsugorodott mozipark bevételéből nem tudta fedezni. Az 1944-ben elkezdett 14 magyar nyelvű játékfilm közül még négyet be kellett fejezni. 1945 és '46 között a gyártási tevékenység a minimálisra csökkent. Mindössze két egész estét betöltő játékfilm készült el, de a harmadik megkezdett mozi forgatása a finanszírozás ellehetetlenülése miatt félbeszakadt. Rendszeres filmgyártás ebben a kétéves periódusban csak a Mafirt műtermében folyt, ahol - egyelőre csak magyar anyagból - a heti híradó készült.

A Hunnia Filmgyár üzembe helyezésére mégis volt esély, hiszen a vállalat részvényei hiánytalanul megvoltak, a háborús károk helyreállítása, a tönkrement berendezések pótlása javában folyt. Amikor pedig a Hunnia 8 millió pengős "iparinditási exkontingens hitelkérelemmel" fordult a frissen felállított Iparügyi Minisztériumhoz, majd az átadta a kérelmet a Pénzügyminisztériumnak, megtörtént a csoda: a hitelt soron kívül folyósították a cég számára. Mi több, '45. novemberében az Iparügyi Minisztérium Hitelügyi Tanácsa újabb 20 millióval járult hozzá a gyártás megindításához. Nem sokkal később Gertler Viktor vezérigazgató bejelentette: a Hunnia Filmgyár, két helyreállított műtermének egyikében újra megindult a filmgyártás. Bródy Sándor A tanítónő című színdarabjából, Zsoldos Ernő és Keleti Márton vállalkozásában készült ismét magyar játékfilm...

Mindazonáltal a háború befejezésekor filmgyártásunk helyzete hűen tükrözte a magyar gazdasági és politikai viszonyokat. A filmügy egyszerre több minisztériumhoz tartozott, de irányításában két hivatalnak volt kiemelkedő szerepe: a Belügyminisztériumhoz tartozó Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságnak, illetve a Vallás- és Közoktatási Minisztérium Művészeti Ügyosztályának. A filmgyárak eredetileg magánkézben voltak, de hamarosan a politikai pártok és társadalmi szervezetek irányítása (elegánsabban: "pártfogása") alá kerültek. Az említett Magyar Fimiroda Rt. (Mafirt) a Magyar Kommunista Párthoz és a Szakszervezeti Tanácshoz tartozott; az Orient Filmipari Rt. a Szociáldemokrata Párt tulajdonába került; a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt vállalkozása a Kisgazda Mozgóképüzemi Rt. (Kimart) lett, míg a Nemzeti Parasztpárthoz a Sarló Könyv és Filmtermelő, Értékesítő Szövetkezet kapcsolódott.

A Hunnia Filmgyár Rt. a Gyarmat utcában, illetve a pasaréti telep stúdióiban alakította ki bázisát, míg a másik kulcspozícióban lévő cég, a Mafirt a Könyves Kálmán körúti stúdiókat üzemeltette. A laboratóriumok közül a legjelentősebb a Szivárvány Filmlaboratórium Kft. (a Kovács és Faludi laboratórium Gyarmat utcai telepe) volt. A filmgyártás - érthető okokból - valójában a propagandisztikus célú híradók készítésével kezdődött meg, s bővült a hasonló szándékú dokumentumfilmes produkciókkal.

Mint jeleztem, a háború utáni játékfilmgyártás tehát 1945 szeptemberében, A tanítónővel indult el. Ezt követte Ráthonyi Ákos Szép Ernő nyomán celluloidra vitt Aranyórája. Majd Gertler Viktor egy temesvári harisnyagyáros támogatásának köszönhetően vitte celluloidra a Hazugság nélkült. 1946-ban egyetlen kész produkció született (Pánczél Lajos: Mesél a film).

E filmeket hagyományos módon - magánvállalkozás keretei között gyártották, az 1947-ben, illetve '48 őszéig létrejött produkciók azonban a már említett tulajdonviszonyok miatt az egyes politikai pártok vállalkozásai voltak, ami mit sem von le a született remekművek (Radványi: Valahol Európában, Szőts: Ének a búzamezőkről) értékéből. A filmszakma helyzetét jól illusztrálja a tény: 1938-'44 között kettőszáznégy, 1945-től az államosításig ('48 ősze) tíz produkció született.

Az 1948. augusztus 19-én született 28/1948. sz. minisztertanácsi rendelet értelmében a Hunnia Filmgyár Rt., az Új Magyar Filmiroda Rt., a Kovács és Faludi utóda Kovács Gusztáv Kft. Filmlaboratórium és a Magyar Filmipari Rt. Szivárvány laboratórium elnevezésű osztálya és képosztálya Magyar Filmgyártó nv. cég elnevezés alatt nemzeti vállalattá alakult át, határozatlan időre, a miniszterelnök illetékességi körébe utalva. Mindez azt is jelentette, hogy a gyártásból a magántőke hosszú időre teljesen kiszorult. 1949-ben életre hívták a Népművelési Minisztériumot, a filmügy teljes egészében annak Filmművészeti Főosztályára került.