Vissza a főoldalra - 1998 - 1999 - 2000 - 2001 - 2002 - 2003
2003. február 20.
Huszárik Katáé a Mensáros-díj
Huszárik Kata kapta ebben az esztendőben a Mensáros László díjat. Az elismerést a színművésznő a szolnoki Szigligeti Színházban vehette kézhez. A díjat adományozó Mensáros László Alapítványt 1993-ban, az abban az évben elhunyt művész emlékének ápolására Hexendorf Edit irodalomtörténész hozta létre. Az első kitüntetett, 1994-ben Gálffi László volt. Az alapítók között volt Mádl Ferenc, Ránki Dezső, Tolnay Klári, Törőcsik Mari, Szörényi Éva, Gulyás Dénes, Hűvösvölgyi Ildikó és Gór Nagy Mária. Az elismerést egyébként azok a művészek kaphatják meg, akik drámai művek színházi megjelenítésében, filmekben, hangjátékokban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A plakettel és pénzjutalommal járó díjat évente Mensáros László halálának napja, február 7-e alkalmából adják át a művész pályájának három fontos állomása egyikén: a fővárosi Madách-, a debreceni Csokonai- vagy mint most, a szolnoki Szigligeti Színházban.
- Merliner News -
2003. január 13.
Színfalak mögött - színfalak előtt
Hiánypótló tárlat, jelmezkiállítás(!) nyílik hamarosan "Színfalak mögött - színfalak előtt" címmel az óbudai Textilmúzeumban. A látogatók január 17-től betekintést nyerhetnek többek között szakmai fortélyokba, az egyes anyagok speciális felületkezelési, díszítési kulisszatitkaiba is. A kiállításon olyan jeles alkotók munkái lesznek megtekinthetőek, mint Jánoskúti Márta, Kemenes Fanni, Márk Tivadar, Szakács Györgyi, Tresz Zsuzsa, Vágó Nelly, Vereczkei Rita vagy Zeke Edit.
- Merliner News -
2003. január 09.
Ismét színpadon a sevillai borbély
Több évnyi pauza után újból színre kerül A sevillai borbély. Rossini darabját a budapesti Erkel Színház tűzi most repertoárjára. A vígoperát a direktor, Szinetár Miklós rendezésében kettős, esetenként hármas szereposztásban játsszák január 16-ától. A bemutatón Almavivaként Berkes János lép színpadra. Rosinát Meláth Andrea, Bartolót Kenesey Gábor, Basiliót Kováts Kolos, Bertát Kalmár Magda, Figaro szerepét Busa Tamás énekli. A díszleteket Csikós Attila tervezte, a jelmezek Vágó Nelly munkái. A produkcióban közreműködik a Kropf Táncegyüttes.
- Merliner News -
|