Együttműködő partnerek: (Linktár)
|
Referenciaalbum |
| |
|
Magyar Távirati Iroda (azonosító: 1278759)
1996. október 19., szombat - "Merliner" címmel kritikai és publicisztikai folyóirat indult útjára.
|
| |

|
Merliner, az új kulturális lap
Népszabadság 1996. október 11.
"A Merliner csapata főként a MUOSZ Bálint György Újságíró Iskolájának frissen végzett hallgatói közül került ki. Már az újságíró-iskolában volt egy folyóiratuk, a Sajt-oh, amelynek nagyon jó volt a fogadtatása. Ezután jött az ötlet, hogy létrehozzák a kritikai és publicisztikai folyóiratot... Jordán Tamás, a Merlin Színház igazgatója első szóra a fiatal csapat mellé állt, akárcsak a Műcsarnok vezetősége és a Géniusz tehetséggondozó iskola. Sőt kiderült, lapjuk rákerülhet az Internetre is... A legfontosabbnak azt tartják, lapjuk művészetbarát. Vállalják a szubkultúrákat és azokat a kezdeményezéseket, amelyekről nem sokat írnak manapság. Ugyanakkor ez nem a Merlin lapja, elzárkóztak attól, hogy belterjes színházi lapocskát csináljanak."
|
| |

Mai Nap 1996. október 7.

Lila köd helyett
Esti Hírlap 1996. október 24.
|

Népszabadság 1997. július 9.
|
| |

|
Merliner
Szabad Föld 1996. november 5.
"A sajtóterméket jegyző Szabó Zoltán Attila a Merlin Színházhoz közelálló kiadvány beköszöntőjében így fogalmaz: Naprakész kritikáinkkal szeretnénk a publikumot kalauzolni, karon fogni a stílusok és irányzatok dzsungelében..." Ő is, munkatársai is állják a szavukat a szecesszió formavilágát, motívumait idéző lapjukban. Úgynevezett színházi előzeteseikkel, jegyzeteikkel, híreikkel, képzőművészeti cikkeikkel, filmkritikáikkal és programajánlóikkal valóban jelzőpóznákat állítanak a művészetek ma kissé áttekinthetetlen világában."

Szókimondó kritikai szemle
Népszava 1996. december 18.
|
| |
|

Kurír 1997. szeptember 11.
"A Merlinert tavaly októberben Jordán Tamással együtt alapította Szabó Zoltán Attila, a lap főszerkesztője. De hamar kiderült, a lap túlnőtt a színház keretein... A nyilvánvalóan ellenpontozásként szecessziós mintázatú lap a színházakban, az Art mozikban és a nagyobb könyvesboltokban, így az Írók Könyvesboltjában is kapható. Megjelenik már Veszprémben és Szegeden is. Természetesen olvasható az Interneten is."
| |

Népszava 1998. július 22. - Andrassew Iván:
"Immár rendszeresen megjelenik az első kritikai és publicisztikai napilap az Interneten. A neve: Merliner. A címe: http://www.merliner.net"
|
| |

|
A Merlinert lehet szeretni!
Magyar Sajtó 1998 / 2. szám - Cserhalmi Imre
"Ez a kritikai és publicisztikai folyóirat a kezdetektől így határozta meg a célját: "naprakész kritikáinkkal szeretnénk a budapesti publikumot kalauzolni, karon fogni a stílusok és irányzatok dzsungelében, publicisztikáinkkal, híreinkkel szeretnénk hozzájárulni információinkkal pedig szeretnénk hozzájárulni a város szellemi és kulturális életének minőségi átalakulásához. Nem kisszerű célkitűzés, ráadásul mellőzni látszik a kézenfekvő (és szokásos) piaci szempontokat. Szavak, szavak, tudom, szponzorhódító dolgozatokban elegáns az ilyesmi. Csakhogy jó két év múlva hitelesíti őket az eredmény: az igényszint nem esett alább, szponzorok mégis akadnak. Feltűnő biztonsággal határozták meg koncepciójukat az indulásnál, s feltűnően hűségesek hozzá... Rövideket írnak, de minden írásuk "meg van írva", nem spórolják belőlük a munkát, a felkészülést, és legjobb ötleteiket, poénjaikat sem tartalékolják a karácsonyi számra. Fiatalos, szinte szertelen bőségben ontják nyelvi leleményeiket is, amelyekben a szleng szellemessége, a megcsavart anglicizmusok üdesége rendre a kritikusi közhelyek semmitmondó lapossága fölé emelkedik... Fütyülnek a tekintélyekre, bár sohasem tiszteletlenek, kemények, de sohasem megalázóak... Hamar elfogadta őket a szakma: az újságíróké is (ettől tartottak jobban, mert okos gyerekek), és a művészeké is... Hadd írjam ide a névsorukat: Szabó Zoltán Attila főszerkesztő, Aradi Sándor, Bőhm Kati, Csoboth Judit, Győrfi András, Hauck Ferenc. Hajrá, gyerekek!"
|
| |

Aktuell 1998 / 9. |
Képes Riport 1998. március 25.
"Sóder - így nevezik - és ifjúsági életmód magazin alcímmel fut - az új, színes, ízléses, ötletes havilapot. A Sóder régi hiányt pótol, hiszen nemigen van olyan lap nálunk, amelyik ilyen közvetlenül szól a fiatalokhoz. Minden műfaj megtalálható az első, bemutatkozó számban. Már a borítóra is öröm ránézni, s a jól tördelt oldalakon érdekes, szellemes cikkeket olvashatunk, szép képekkel, rajzokkal. Nem beszélve arról, hogy a lap ára is elfogadható, sőt olcsónak mondható. Gratulálunk a kiadónak és a szerkesztőknek."
Magyar Távirati Iroda 1998. február 20.
|
| |

Trafó Kortárs Művészetek Háza
'99 május - Bozsik Yvette
|
| |

Magyar Sajtó 1999. 3. szám
|

Újpesti Gyermek Galéria
2002. január 14.
|
| |

Aerobic- és fitness hétvége - Építők SC
2003. január 25-26.
|

Vasárnap Reggel
2003. szeptember 28.
|
| |

Magyar Sajtó
2003/09
|
| |

Vasárnap Reggel
2004/04/25
|
| |

|
| |

Vasárnap Reggel
2005/02/13
|
| |

A Duna Televízió honlapja
2004-2005
|
| |
|

MASZK
2005/11/06
|

Vasárnap Reggel
2005/11/13
|
| |

Vasárnap Reggel
2006/10/22
|
| |

Budapesti 7 Nap
2008. március 27. II./12.
|
| |
|
A Nyugat Ma szelíd forradalma
Felvidék Ma - Gyurkovits Róza
"Régen fogadott irodalmi lapot olyan érdeklődés Magyarországon, mint a Nyugat Ma című orgánumot, amely a nagy előddel, a Nyugattal amolyan nagyapa-unokaszerű jópajtási-szövetségesi viszonyt ápol. Televíziók, rádiók, internetes oldalak, blogok sora szólt és szól arról a kezdeményezésről, amely két közismert üzletember és egy író, publicista nevéhez fűződik. Klapka György, Konyári János és Szabó Zoltán Attila célja nem kevesebb, mint igazolni: minőségi, független irodalmi folyóirat is lehet slágertermék! A kritikusok többsége egyetért abban, hogy a Nyugat Ma puszta létrejötte felér egy szelíd forradalommal manapság, amikor a felszínesség, a bulvárújságírás a divat. A kultúráért nemcsak szavakban tenni akaró triász a budapesti irodalmi kánont megkerülve, a kurátorok előszobáit figyelmen kívül hagyva hozott létre valami egészen egyedit. Az első lapszámot látva-olvasva - ilyen is rég volt. - az ítészek többsége csettintett; dicsérve a belbecs és a külcsín tekintetében nívós kiadványt. A főszerkesztő véleménye szerint azért is van éppen ma nagy szükség a független szépirodalmi folyóiratra, mert nem sokat javult (sőt, inkább romlott) a helyzet azóta, hogy 1997-ben a Merlinerben a következőket vetette papírra Szigethy András: "A kultúra nélküliség korát éljük. Mennyivel könnyebb volt válaszokban és viszontválaszokban vitatkozni a kultúráról, mint megélni és megérteni, hogy valójában szörnyű, kaotikus és lehangoló egy olyan korszakban létezni, ahol már és még nincs meg az a burok, amely integrálja a magatartás- és viselkedési formákat, identitástudattal ruház fel bennünket, egyáltalán lehetővé teszi számunkra a biológiai levésen túl az életet."
Felvidék Ma a Nyugat Ma folyóiratról - 2010. december 16.
|
| |
|
Képen a Nyugat Ma a Hadik Kávéházban
A Magyar Kultúra Napján, Karinthyék egykori törzshelyén, a megújult Hadik Kávéházban készült el az a fotográfia (Diósi Imre munkája), amelyen a mai "nyugatosok" láthatóak. A nagy elődökkel amolyan nagypapa-unokaszerű jópajtási-szövetségesi viszonyt ápoló jelenkori szerzők, költők, esszéisták, művészek e képpel is azt demonstrálják, hogy 2011-ben Magyarországon helye van a szép szónak, az indulatmentes párbeszédnek, a kortárs irodalomnak.
A képen látható alkotók:
(az első sorban, balról) :
Bolemant László, Pusztay Réka Adrien, Kocsány Erika (szerkesztőségi asszisztens), Nováky Erzsébet, Csukás István, Klapka György, Szabó Zoltán Attila, Kálloy Molnár Péter, Kal Pintér Mihály, Petőcz András, Légrádi György Attila.
(a hátsó sorban, balról) :
Spangel Péter, Kertész Ákos, Kiss Mária, Tamás Menyhért, Czeizel Endre, Horváth Gábor Miklós, Horváth Orsolya, Konyári János, Váczy András.
http://hadikkavehaz.blog.hu/2011
2011. január 31.
|
| |


Pepita
2011. november V./11.
|
| |
|
Emlékkönyv (recenziók) |
|